Akadoznak az új lakásépítések - Mi állhat a háttérben?
Miután 2021 elejétől ismét 5 százalékos áfa mellett értékesíthették a fejlesztők az új lakásokat, az elindított új lakóprojektek összértéke kiugróan magas szám lett (az előző negyedévekhez, évekhez képest), ugyanis a korábbi időkből a fiókban ragadt terveket gyorsan elő tudták újra venni a fejlesztők. A második negyedévben már jóval kevesebb induló projekt volt, ami annak az időbeli felkészülésnek és tervezésnek köszönhető, ami szükséges ahhoz, hogy a teljesen új, még kidolgozásra váró projekteknél is eljöhessen a rajtvonalhoz állás pillanata. Nem kell tehát rögtön a lakásépítések visszaesésére gondolni, - még ha most a visszafogottabb számok ezt is sugallják - a jövőben az Aktivitás-Kezdés mutató növekedésére lehet számítani.